Menü Bezárás

Heti hirdetés 2024. június 16. – június 23.

– Vasárnap, június 16-án, szokás szerint 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia.

– Jövő héten hétköznap kedden, szerdán és csütörtökön lesz Szent Liturgia. Kedden este 17 órától Ungvári István szándékára, szerdán reggel 7 órától a Leskó család szándékára, míg csütörtökön reggel 8 órától Hegedűs István szándékára fogom felajánlani.

– Tart egyházunkban az apostolfejedelmek ünnepét megelőző bűnbánati időszak, Péter-Pál böjtje. Igyekezzünk szerdán és pénteken megtartani a kötelező hústilalmat, és böjtöljünk egyéb önmegtagadással, lemondással is.

– Jövő héten szerdán, június 19-én, Bibliaóra lesz a parókia hittantermében 18 órától.

– Jövő héten vasárnap, június 23-án, szokás szerint 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia.

– Bár még távolinak tűnik, de előreláthatólag július 14-én, vasárnap szeretnék elköszönni a Görömbölyi hívektől a 10.30-kor kezdődő Szent Liturgia keretében. Előtte szombaton, július 13-án, kötetlenebb formában tenném ezt meg az Intézői Házban, egy családi nappal összekötve. Utódom, Polgári Bence atya, július 21-én végzi első alkalommal a vasárnapi Szent Liturgiát Görömbölyön.

– Idén is lesz nyári tábor a görögkatolikus általános iskolás hittanos gyerekek részére. Augusztus 21-től 24-éig tervezzük, napközis jelleggel. A táborban a gyerekek meleg ebédet kapnak, és sok színes program, kirándulás, játék várja őket. Részvételi díj: 10.000 forint. (Testvérkedvezménnyel 8000 forint.)

– Görögkatolikus Szemle legfrissebb száma, benne a kispapok újságjával szokott módon 200 forintért megvásárolható.

SZERTARTÁSOK RENDJE (2024. június 16. – június 23.)

Vasárnap: 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia

Kedd: 17.00 Szent Liturgia – Ungvári István szándékára

Szerda: 7.00 Szent Liturgia – Leskó család szándékára

Csütörtök: 8.00 Szent Liturgia – Hegedűs István szándékára

Vasárnap: 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia