– Vasárnap, június 9-én, szokás szerint 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia. Hejőcsabán – kivételesen – délután 15 órakor lesz Szent Liturgia. Ezen a napon lesz az önkormányzati és az Európa Uniós választás. Éljünk szavazati jogunkkal, teljesítsük állampolgári kötelességünket, és lelkiismeretünk által megfontolva hozzuk meg döntésünket.
– Jövő héten hétköznap hétfőn, csütörtökön és pénteken lesz Szent Liturgia. Hétfőn és pénteken reggel 7 órától, csütörtökön pedig reggel 8 órától kezdődik majd a szertartás.
– Tart egyházunkban az apostolfejedelmek ünnepét megelőző bűnbánati időszak, Péter-Pál böjtje. Igyekezzünk szerdán és pénteken megtartani a kötelező hústilalmat, és böjtöljünk egyéb önmegtagadással, lemondással is.
– Jövő héten hétfőn, június 10-én, 18 órától az Intézői Házban rendkívüli képviselőtestületi gyűlést tartunk, ahol alkalma lesz a képviselőknek megismerkedni az új parókussal, Főtisztelendő Polgári Bence atyával, és meg kell tárgyalni a szükséges parókiafelújítás részleteit is. Minden testületi tag megjelenésére számítunk!
– Jövő héten szombaton, június 15-én, a férfiak segítségét kérjük a fűnyíráshoz. Reggel 8 órakor kezdenénk, de ha valaki csak hétközben ér rá, bármennyit is nyír vagy kaszál, nagy segítség!
– Jövő héten vasárnap, június 16-én, szokás szerint 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia.
– Idén is lesz nyári tábor a görögkatolikus általános iskolás hittanos gyerekek részére. Augusztus 21-től 24-éig tervezzük, napközis jelleggel. A táborban a gyerekek meleg ebédet kapnak, és sok színes program, kirándulás, játék várja őket. Részvételi díj: 10.000 forint.
SZERTARTÁSOK RENDJE (2024. június 9. – június 16.)
Vasárnap: 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia 15.00 Hejőcsabán Liturgia
Hétfő: 7.00 Szent Liturgia
Csütörtök: 8.00 Szent Liturgia
Péntek: 7.00 Szent Liturgia
Vasárnap: 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia