Menü Bezárás

Heti hirdetés 2024. január 6. – január 14.

– Szombaton nagy ünnepünk van: január 6-án, vízkereszt, Jézus megkeresztelkedésének emlékezete. Szombaton 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia, melyen vízszentelés is lesz. Ugyanezen a napon, Atanáz püspök atya 12 órakor a Szinvát fogja megszentelni, a Szinva-terasznál. Délután 15 órától pedig Hejőcsabán lesz Szent Liturgia, ugyancsak vízszenteléssel.

– Vasárnap, január 7-én szokás szerint 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia.

– Vízkereszt ünnepével kezdetét veszi a házszentelések időszaka. Aki szeretné, hogy lakóházát megszenteljem, kérem ezt jelezze a sekrestyében, címmel, telefonszámmal, hogy időpontot tudjunk majd egyeztetni.

– Jövő héten hétköznap, hétfőn, kedden, szerdán és pénteken lesz Szent Liturgia. Hétfőn és szerdán reggel 7 órától, hétfőn Bojkó Imréné elhunytjaiért, kedden este 18 órától Kocsis Jánosné elhunytjaiért, pénteken pedig reggel 8.30-tól, a Rózsafüzér Társulat elhunytjaiért fogom felajánlani.

– Jövő héten hétfőtől szombatig 15 órakor végezzük a Szent Kereszt Ereklye előtt a centenáriumi imádság keretében a kilencedik imaórát.

– Jövő héten szerdán, január 10-én, 18 órától Bibliaóra lesz a parókia hittantermében. Jövő héten szombaton, január 13-án, 10 órától elsőáldozós hittan lesz a parókián.

– Ugyancsak jövő héten szombaton, január 13-án, reggel 8 órától bontjuk majd le a betlehemet a közösségi ház előtt.

– Jövő héten vasárnap, január 14-én szokás szerint 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia.

SZERTARTÁSOK RENDJE (2024. január 6. – január 14.)

Szombat (jan. 6.): 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia 14.00 Imaóra

Vasárnap (jan. 7.): 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia 14.00 Imaóra, vecsernye

Hétfő (jan. 8.): 7.00 Szent Liturgia 15.00 Imaóra

Kedd (jan. 9.): 15.00 Imaóra 18.00 Szent Liturgia

Szerda (jan. 10.): 7.00 Szent Liturgia 15.00 Imaóra

Csütörtök (jan. 11.): 15.00 Imaóra

Péntek (jan. 12.): 8.30 Szent Liturgia 15.00 Imaóra

Szombat (jan. 13.): 15.00 Imaóra

Vasárnap (jan. 14.): 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia