Menü Bezárás

Heti hirdetés 2023. december 17. – december 27.

Szombaton, december 16-án, reggel 8 órakor állítjuk be a fenyőfát a templomba és közvetlenül utána karácsonyi nagytakarítás lesz, azaz férfiak és asszonyok segítségére is számítok!

– Ugyancsak szombaton, december 16-án, délután 15 órától betlehemes próbát tartunk a templomban.

– Szintén szombaton, este 17.30-tól a Búza-téri Székesegyházban lesz ünnepi liturgia, melyen a Miskolci Esperesi Kerület átveszi a stafétát a Centenáriumi imádsággal kapcsolatban. Várják erre a Liturgiára a Görömbölyi görögkatolikusokat is, magam is részt veszek rajta.

– Vasárnap, december 17-én szokás szerint 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia. Délután 15 órától imádkozzuk majd a vecsernyét, mely után gyónási lehetőség is lesz!

– Tart egyházunkban a karácsonyi böjt. Igyekezzünk jövő héten szerdán és pénteken megtartani a kötelező hústilalmat, és böjtöljünk egyéb lemondással, önmegtagadásokkal is.

– Jövő héten hétfőn, szerdán és pénteken, reggel 8 órától imádkozzuk a karácsonyi imaórákat.

– Karácsonyi lelkigyakorlatunk december 20-án, szerdán és 21-én, csütörtökön lesz, az este 17 órakor kezdődő Szent Liturgia keretében, melyen Béres Gábor szikszói parókus fog elmélkedést tartani. A liturgiák alatt gyóntatás is lesz!

– Sajnálattal hirdetem, hogy Szentmiklóssy Józsefné született Timkó Ilona testvérünk életének 73. évében elhunyt. Temetése jövő héten pénteken, december 22-én, 13 órakor lesz a Deszka-temetőben.

– Jövő héten szombaton, december 23-án, 10 órától tartjuk a betlehemes műsor főpróbáját a templomban, ami után gyóntatás is lesz!

– Ha valaki tud fekvő beteget, aki szeretne karácsonyra gyónni és áldozni, kérem jelezze ezt nekem.

– Karácsonyi pannihidákra már lehet jelezni a neveket a sekrestyében. Szokás szerint december 26-án, kedden, 10.15-kor imádkozzuk majd elhunytjainkért.

– Ebben az évben – különleges módon – karácsony előestje vasárnapra esik. Ami azt jelenti, hogy jövő héten vasárnap, december 24-én szokás szerint 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia, majd este 22 órakor kezdődik a nagy esti zsolozsma, kenyéráldással, és a felnőttek betlehemes műsorával. Ez a napon – mivel vasárnapra esik – elegendő enyhébb böjtöt tartani.

– Karácsony mind három napján, december 25., 26., és 27.-én is, 9.30-tól lesz utrenye és 10.30-tól Szent Liturgia. Hétfőn a Liturgia után lesz a gyerekek betlehemes műsora, kedden a Liturgiát Püspök atya végzi majd, és ekkor lesz a képviselőtestületi ígérettétel, szerdán pedig a Liturgia után borszentelés is lesz.

SZERTARTÁSOK RENDJE (2023. december 17. – december 27.)

Vasárnap: 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia 15.00 Vecsernye – gyóntatás

Hétfő: 8.00 Királyi imaóra

Szerda: 8.00 Királyi imaóra 17.00 Lelkigyakorlatos Szent Liturgia – gyóntatás

Csütörtök: 17.00 Lelkigyakorlatos Szent Liturgia – gyóntatás

Péntek: 8.00 Királyi imaóra

Szombat: 11.00 gyóntatás

Vasárnap: 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia 22.00 Nagy esti zsolozsma

Hétfő (dec. 25.): 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia – pásztorjáték

Kedd (dec. 26.): 9.30 Utrenye 10.30 Püspöki Szent Liturgia – ígérettétel

Szerda (dec. 27.): 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia – borszentelés