Menü Bezárás

Heti hirdetés 2025. november 23– november 30.

  • A mai vasárnapon a karitász javára gyűjtünk. Gondoljunk adományainkkal is a rászorulókra, melyet a karitász csoportunk használ majd fel a körülöttünk élő szegények javára
  • Élelmiszer gyűjtést is hirdetünk. Szent Miklós ünnepéig várjuk a tartósélelmiszer adományokat, melyeket a szokott módon a Szent Miklós ikon előtt lehet elhelyezni, vagy a parókiára beadni.
  • Még van néhány szabad szerep a karácsonyi pásztorjátékban, aki szívesen vállalkozna még rá, kérem szóljon Ildikó néninek a sekrestyében.
  • Köszönjük az adventikoszorú-készítésben segítők munkáját! Nagyon szép koszorúk, ajtódíszek születtek. Van néhány ottfelejtett eszköz (olló, metszőolló). A kijárat melletti padon megtalálhatóak.
  • Szerdán az esti mise után 18.30-kor felnőtt hittan beszélgetés lesz. Dorcsinec László diakónus atyát kértem meg, hogy a két utóbbi zarándokútjáról meséljen nekünk.
  • November 29-én szombaton reggel 8 órától tervezzük a Betlehem felállítását. Ebben kérjük a férfiak segítségét.
  • Pénteken adventi gyertyagyújtás lesz a Hejőcsabai Művelődési Házban 15.30-tól. Ez alkalomra most a Görögkatolikus Egyházat hívták, így én is ott leszek. Szeretettel hívnak mindenkit a szervezők!
  • November 23-30 között rendezik meg a 31. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozót. Gazdag programja a hirdetőtáblán megtalálható.
  • Jövő héten szerdán este 17,30-kor, hétfőn és pénteken pedig reggel 8.00 órakor lesz Szent Liturgia templomunkban.
  • Pénteken Ifi hittan 17.30 –kor kezdődik.
  • A héten volt az Istenszülő templombavezetésének az ünnepe. Ez alkalomból ma mi is „bevezettük” a templomba az elsőáldozásra készülőket, ezzel is jelezve, hogy elkezdődik a felkészülési időszak, ahhoz hasonlóan, ahogy Mária is a templomban készült a rá váró nagy feladatra. Ez a közösségünknek is az ünnepe. Fogadjuk szeretettel és imádsággal az elsőáldozásra készülő gyerekeket. Imafűzért csotkit kapnak ajándékba, amit most meg is áldunk.

Szertartások Rendje  (2025. 11.23 – 11.30.)

  • nov.24. – 08.00 – Szent Liturgia
  • nov.26. – 17.30 – Szent Liturgia –    +Ilona, + József
  • nov. 28. – 08.00 – Szent Liturgia