- Péntektől vasárnapig, Ferenc pápa apostoli látogatást tesz Magyarországon. Pénteken az érkezése után állami vezetőkkel találkozik, majd délután a Szent István Bazilikában papokkal, kispapokkal lesz közös programja. Szombat délelőtt a Rózsák-terei Templomunkban görögkatolikus hívekkel is fog találkozni, majd délután a Papp László Sportarénában az ifjúsággal lesz közös programja. Április 30-án, vasárnap pedig 9.30-tól a Kossuth-téren mutat be a pápa szentmisét, melyet a televízió élő adásban közvetít. Ezért vasárnap Görömbölyön 8 órakor lesz Szent Liturgia, hogy a televízió által bekapcsolódhassunk Ferenc pápa 9.30-kor kezdődő miséjébe. Vasárnap gyűjtés is lesz a papnevelés céljára. Hejőcsabán pedig nem lesz vasárnap szertartás.
- Jövő héten hétköznap, kedden, szerdán, pénteken és szombaton lesz Szent Liturgia. Kedden és pénteken este 17 órától, szerdán reggel 8.30-tól, míg szombaton 10 órakor kezdem majd a Szent Liturgiát. Kedden este Rózsafüzér Társulat elhunytjaiért, pénteken este Ujaczki Tibor lelki üdvösségéért, szombaton pedig R. Kiss Lászlóné lelki üdvösségéért fogom felajánlani. Szombaton a 10 órakor kezdődő Szent Liturgia után, a templomban végezzük majd R. Kiss Lászlóné temetését, majd a Görömbölyi temetőben helyezzük őt végső nyugalomra.
- Május hónapban a Parakliszt szoktuk imádkozni Mária tiszteletére. Jövő héten kedden és pénteken lesz Mária ájtatosság 17.45-től, közvetlenül a Szent Liturgia után.
- Jövő héten szerdán, május 3-án, este 18 órától felnőtt hittan lesz a parókia hittantermében.
- Jövő héten szombaton, május 6-án, délelőtt 9 órától elsőáldozós hittan lesz a templomban!
- Jövő héten vasárnap, május 7-én, szokás szerint 9.30-tól lesz az utrenye, és 10.30-kor kezdődik a Szent Liturgia, melyre különös szeretettel hívjuk és várjuk az édesanyákat és a nagymamákat!
- Április 1-jétől, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntésének értelmében, megváltoztak a stóladíjak. A gyászliturgia esetében 4000 forint, míg temetéskor 35.000 forint a felajánlandó adomány.
- Közeledik az adóbevallási időszak vége. Szeretettel kérem, hogy az egyik felajánlható 1%-ot a Magyar Katolikus Egyház javára ajánlják föl, (technikai szám 0011), míg a másik 1%-ot a Bacsinszky Alapítványunk várja. (a szükséges adószám a www.pokrova.hu oldalon megtalálható)
SZERTARTÁSOK RENDJE (2023. április 30. – május 7.)
Vasárnap: !!! 8.00 Szent Liturgia !!!
Kedd: 17.00 Szent Liturgia – Rózsafüzér Társ. 17.45 Paraklisz
Szerda: 8.30 Szent Liturgia
Péntek: 17.00 Szent Liturgia – Ujaczki Tibor üdvösségéért 17.45 Paraklisz
Szombat: 10.00 Szent Liturgia - R. Kiss Lászlóné temetése
Vasárnap: 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia – Anyák Napja