Görög Katolikus kereszt

Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Parókia

Webrádió

Heti hirdetés 2021. október 31 - november 7.

 

- Szeretettel jelzem a Kedves Testvéreknek, hogy szombatról vasárnapra virradóan egy órával vissza kell húzni az órát. Ne felejtsük ezt el megtenni, mert egyébként mindenhová egy órával hamarább fogunk érkezni vasárnap.

- Vasárnap, október 31-én, 9.30-tól imádkozzuk az utrenyét, a Szent Liturgia 10.30-kor kezdődik majd. Délután 15 órától pedig Parasztászt imádkozunk a már bejegyzett elhunytakért, tehát ezt külön nem kell kérni vagy jelezni a sekrestyében. November 1-jén, hétfőn, szokás szerint ökumenikus gyászszertartás lesz a történelmi egyházak képviselőivel 15 órától a temető ravatalozójában, utána pedig pannihidákat imádkozunk a kereszteknél. Sírkőszentelésekre is lesz lehetőség majd ekkor, amennyiben igény lesz rá.

- Jövő héten hétköznap hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton lesz Szent Liturgia. Hétfőn reggel 8 órától, kedden és pénteken reggel 8.30-tól. csütörtökön pedig este 18 órától fogom kezdeni a szertartást. Csütörtök este a Szabados család elhunytjaiért, míg pénteken reggel a Rózsafüzér Társulat elhunytjaiért fogom felajánlani a Liturgiát.

- Jövő héten pénteken temetés lesz egyházközségünkben, 10 órától Szilvássy Sándorné sz. Kántor Viola testvérünket fogjuk végső nyugalomra helyezni a görömbölyi temetőben. Gyászliturgiát szombaton 17 órakor végzünk érte.

- Jövő héten szombaton falevél sepregetéshez kérem a férfiak segítségét, hiszen a levelek nagyrésze lehullott. Reggel 8 órakor kezdenénk ezt a munkát.

- Jövő vasárnap, november 7-én, szokás szerint 9.30-tól imádkozzuk majd az utrenyét és 10.30-tól lesz Szent Liturgia.

 

Szertartások rendje (október 31. – november 7.)

Vasárnap: 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia 15.00 Parasztász az elhunytakért

Hétfő: 8.00 Szent Liturgia 15.00 Ökumenikus imádság a ravatalozóban

Kedd: 8.30 Szent Liturgia

Csütörtök: 18.00 Szent Liturgia – Szabados család elhunytjaiért

Péntek: 8.30 Szent Liturgia – Rózsafüzér Társulat elhunytjaiért

Szombat: 17.00 Szent Liturgia – Szilvássy Sándorné lelki üdvösségéért

Vasárnap: 9.30 Utrenye 10.30 Szent Liturgia 17.00 Vecsernye