Görög Katolikus kereszt

Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Parókia

Webrádió

Házaspárok megáldása Görömbölyön

Február 7-14. között került megrendezésre hazánkban  a Házasság hete. Egyházközségünk is kapcsolódott az országos rendezvényekhez, s február 14-én a 11 órai liturgia végén megáldottuk a házaspárokat. Megható volt látni a megilletődött, alig pár hónapos házaspárt, a már aranylakodalmas párral együtt imádkozni, s fogadni az Isten áldását. 

         Délután 15 órától a Görömbölyi Kultúrházban folytatódott  az ünnep, Makkai László görögkatolikus áldozópap, pasztorálpszichológus-lelkigondozó atya előadásával. László atya az ember társas lényi mivoltából vezette le a párkapcsolat fontossságát, s egyben nehézségét is. Rádöbbentünk, hogy fiataljainkat mennyire segíteni kell, hogy ezt nagy titkot, a házasság titkát megértsék, s vágyódjanak rá! Az előadást az Edöcsény házaspár tanúságtétele követte. Levente és Márti elmondták, hogy hogyan élik meg Isten közelségében kapcsolatukat, s hogyan segítette őket át a hűség életük nehéz szakaszaiban. Az együtt megélt imádságos, istenközeli kapcsolatot sikerült gyermekeik életébe is átplántálni, s ezt is Isten nagy ajándéknak tekintik.

         A délután kötetlen beszélgetéssel és vendégséggel zárult. Megfogalmazódott a jelenlévőkben: jövőre újra megtartjuk a Házasság hetét!

 

                                                                                                    Dudás László                                                                                                                                           parókus

Galéria