Görög Katolikus kereszt

Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Parókia

Webrádió

Tájékoztatás a Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Templomban május 4-én életbe lépő szabályokról

Mint az sokak számára tudott dolog, Dr. Orosz Atanáz püspök atya, folyó év május 1-jén kelt 690/2020. számú rendelkezésével, újra lehetővé tette május 4-től nyilvános liturgiák végzését a Miskolci Egyházmegye templomaiban. (a rendelkezés pontos szövege megtalálható a www.migorkat.hu oldalon)

Ez gyakorlatilag annyit jelent számunkra, hogy újra hívhatom a Kedves Testvéreket a templomba, bizonyos megszorításokkal. Ezeket szeretném röviden ismertetni.

  • Invitálásom elsősorban a 65. éven alattiakra vonatkozik, tehát a 65. éven felülieket és a betegeket továbbra is arra kérem, hogy otthoni imádsággal, szentírásolvasással szenteljék meg a vasárnapot. (idősebb testvéreimnek azonban lehetőségük van hétköznap részt venniük a Szent Liturgián és így részesülhetnek az Eucharisztiában. Május 4 és 10 között hétfőn, szerdán és pénteken este 17 órától, csütörtökön és szombaton reggel 8 órától lesz Szent Liturgia. Szombat este 17 órától pedig nagyvecsernyét imádkozunk.)
  • Vasárnap, a templomba való belépés előtt, kérem, hogy mindenki fertőtlenítse a kezét!
  • Nagyon ajánlatos a szájat és orrot eltakaró eszköz használata a szertartások alatt!
  • Kötelező tartani egymástól a 1.5 méteres távolságot a Liturgia alatt! Ennek érdekében csak minden második padban foglaljunk helyet, legfeljebb két fő a pad két szélén ülhet. Kizárólag csak az egy háztartásban élő családtagok ülhetnek egymás mellett!
  • Áldozásnál mindenki külön kanállal részesül Jézus Testében és Vérében!
  • Ikon és evangélium csókolástól egyelőre tartózkodjunk!

Nagyon remélem, hogy ezen óvintézkedések megtartása mellett, biztonságban és szeretetben tudunk újra együtt imádkozni a görömbölyi görögkatolikus templomban. Jövő vasárnap, május 10-én, 9.30-tól imádkozzuk az utrenyét és 10.30-kor fog kezdődni a Szent Liturgia, melyre szeretettel hívom a családokat, különösen az elsőáldozásra készülő gyerekeket!

Szeretettel:

Péter atya