Görög Katolikus kereszt

Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Parókia

Webrádió

Heti hirdetés 2019. október 27. - november 3.

 

  • Ma délután 15 órától imádkozzuk a vecsernyét.
  • Hétfőtől csütörtökig este 17 órától imádkozzuk a Parakliszt, az Istenszülő tiszteletére.
  • Jövő héten hétköznaponként hétfőn, csütörtökön és pénteken lesz Szent Liturgia. Hétfőn a Paraklisz után, csütörtökön a Paraklisz előtt 16 órától, pénteken pedig 8.30-tól fogom kezdeni a Szent Liturgiát.
  • Pénteken, november 1-jén, 15.30-tól kezdődik majd az ökumenikus gyászszertartás a temető ravatalozójában, utána pedig lehetőség van sírkőszentelésre is.
  • Jövő vasárnap, november 3-án, este 17 órától Parasztászt végzünk majd templomunkban, melyre az elhunytak neveit lehet már jelezni a sekrestyében.
  • Amint tetszenek látni megérkezett a lépcső, reményeim szerint jövő héten el is készítik. Saját költségünkből szeretnénk még felújítani az előtetőt, kicserélni az ablaküvegeket, s térkövezni a templom előtti teret. Folyamatban vannak az árajánlatok bekérései, reméljük, hogy a 2.5 millió forintot elérő hívektől származó adományokból, ezeket mind sikerül megvalósítanunk.
  • Híreink megtalálhatóak a hirdetőtáblán és a www.pokrova.hu weblapon.