Görög Katolikus kereszt

Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Parókia

Webrádió

Heti hirdetés 2019. szeptember 29. - október 6.

 

  • Ma este nem lesz vecsernye.
  • Jövő héten kedden ünnepünk van, október 1-jén Szűz Mária oltalma. Hétfőn este 17 órától nagyvecsernyét végzünk, míg kedden az ünnep napján reggel 8 órától lesz az utrenye, és 9 órától Szent Liturgia, míg Hejőcsabán este 17 órától fogok Szent Liturgiát végezni.
  • Jövő héten szerdán és csütörtökön este 17 órától imádkozzuk a Parakliszt, az Istenszülő tiszteletére.
  • Jövő héten hétköznaponként szerdán és csütörtökön lesz Szent Liturgia a Paraklisz után.  Szerdán a Szabados család elhunytjaiért, míg csütörtökön a Rózsafüzér Társulat élő tagjaiért fogom a Szent Liturgiát felajánlani 17.30-tól.
  • Jövő hét pénteken délután 15 órától lenne a templomtakarítás illetve a búcsúi terítők felrakása itt a templomban.
  • Jövő vasárnap, október 6-án lesz templomunk búcsúünnepe. A szertartás 10.30-tól fog kezdődni. Nagyon kérem, hogy pontosan érkezzünk, hiszen körmenettel és templom megáldással kezdődik majd a szertartás, így a Liturgia után már nem is lesz körmenet. Szokás szerint a búcsú előtti este, szombaton nagyvecsernyét végzünk majd 17 órától, mely előtt gyónási lehetőség lesz 16 órától, a vecsernye utána pedig pannihida a keresztnél 18 órától, melyre az elhunytak neveit a sekrestyében lehet jelezni. Búcsúi virágra adományokat az állóperselybe lehet elhelyezni. Tisztelettel kérek sütemény és bor felajánlásokat a búcsúi vendéglátáshoz.
  • Nagyon jó lenne, ha ismét tudnánk énekelni egy Mária-éneket ószláv nyelven a búcsúi Szent Liturgián, ezért várjuk a bátor férfiakat és asszonyokat is a pénteki próbára, 18 órára a parókia hittantermébe.
  • Köszönöm a sok segítséget, melyet a héten kaptam: a fűnyírást és templomkert rendbetételt, a korlátfestést, a főzést és részvételét az avasi egyházközségek napján.
  • Görögkatolikus Szemlélet Magazin, Görögkatolikus Szemle és az Üzenet újság számai megvásárolhatóak a szokott helyükről.
  • Híreink megtalálhatóak a hirdetőtáblán és a www.pokrova.hu weblapon.